Nohát, nem volt egyszerű, mire rájöttem, hogy kell új bejegyzést írni, sikerült is közben kétszer kitörölnöm a régit - de szerencsére óvatos voltam, és előtte copyztam... :) 

Nem mondhatni, hogy de sűrűn frissítem blogom, amit senkise olvas, sőt ritkán - de senkise reklamál ezért :) 

A médiacég, ahol dolgozom, már másfél hónapja nem utalja a fizetésem, ami a következő levél megírására ragadtatott:

"Kedves János!

Utolsó kétségbeesésemben fordulok hozzád! Sajnos, még mindig nem
kaptam meg a Bob&Bobek Bt.-től a márciusi pénzemet, ami főleg azért nagyon nagy
baj, mert nekem - ellentétben a többi ott dolgozóval -
gyakorlatilag ez a főállásom, jövedelmem 90 százalékát innen
kapom. Ha ez kiesik, és eltelik például másfél hónap, és elfogy a
tartalékom, és már senki sincs, aki kölcsönadjon, akkor kétségbeejtő
helyzetbe kerülök. A telefonomat a Vodafone kapcsolja le, az
albérletemből a főbérlő akar kidobni, és még sorolhatnám.

János! Te vagy egyedül az az ember, aki segíthet rajtam! Kérlek
szépen, tegyél valamit az ügyben, hogy a márciusi pénzehmez juthassak! Vagy ha
nem, kérlek adj kölcsön 50 ezer forintot nekem az utalásig! De
komolyan.

Vedd úgy, hogy ezt a levelet térden állva írom!


Bok Choy"

Most kaptam választ, szemben az eddig írt - ennél kevésbé szenvedélyes hangvételű - dolgozataimra, miszerint vagy utalnak holnap, vagy hagy a titkárnőnél 100 ruppó kápét. (Akkor még mindig lógnak márciusról vagy 50-nel, és ugye az április még szóba sem került...)

Ami még említésre méltó, hogy befejeződött virtuális románcom azzal a lánnyal, akivel igazából el sem kezdődött mindez. Szóval megismerkedtünk a chaten, és ő nagyon csípett engem, én már kevésbé őt, de azért elcsevegtünk-emailezgettünk, addig-addig, hogy találkoztunk is. Dacára, hogy igen messze lakunk egymástól, feljött vonattal csak ezért. Aztán tovább csevegtünk-maileztünk a neten, és én lassan belezúgtam (vagy legalábbis nagyon hasonló), miközben ő párhuzamosan inkább kifelé haladt a dologból. Bár igaz, már az elején mondta, nehogy szerelmes legyek belé. Akkor még könnyen igértem meg (eszembe se jutott, milyen - finoman fogalmazva is - ellentmondásos kérés ez...), de végül nem sikerült betartani. Az i-re a ponot az tette fel, mikor színjátszási célból az ő városába látogattam, vagyis ott léptünk fel, és az előzőetes ígéretek ellenére nem jött el megnézni. Azóta meg hallgat, és nem válaszol. Na, írtam neki végül is egy levelet, hogy akkor ne erőltessük, ami nem megy, és hagyjuk, ne gyötörjük egymást. Meg elküldtem neki a hozzá írt és eddig még általa nem olvasott szerelmes verseimet. 

Közben van egy másik lány, meg egy még másik (akit akár harmadiknak is nevezhetnők), de mint egy sokismeretlenes egyenletben - ahol sajnos én vagyok talán a legismeretlenebb -, itt sem olyan egyszerű a képlet, legalábbis számomra. 

Folytatás a következő posztban.

Mostanában sajnos nem olvasok könyveket, mert a Szabó Ervin helyi fiókjába többször is elcsúsztam, legutóbb több mint 4 ezer forint lett a cech, szóval inkább hagytam a francba. Könyvhiányomat az Ezredvéggel enyhítem, dehát vékony is, meg sok benne a tanulmány, és hát a versek/prózák egy jó része élvezhetetlen (mint akárhol másutt - avagy finnyás vagyok) - de a maradék kevés viszont nagyon jó. A Tűzraktérben szerencsére ki van téve a régebbi számokból egy nagy halom, és onnan lehet guberálni. 

Voltam a Marijuana Marchon, már régi tervem, de most először sikerült kijutnom. Vonattal jöttem vissza vidéken élő szüleimtől a városba, és életemben először elhagytam a vonatjegyem. A vasútállomáson a padon szívtam még egy kis hasist, ami tegnapról a pipába maradt, valamint rájöttem, hogy a pipában található, annak a falára rakódott mocsok igen gazdag thc-ben, és elkezdtem azt is égetni, amitől füstölt, és a füstöt leszívtam. Aztán egyszer csak annyira megolvadt, hogy egy szívásnál a szájamba freccsent a fekete matéria. Ekkor előrántottam a rövidgatyám zsebéből a pézsét, és megtisztogattam arclemezem érintett részeit. Valószínűleg ekkor hullhatott ki a jegy a zsebemből, de sajnos nem találták meg utólag, mikor a kalauz által a vasútállomás ráérő dolgozóit ráállítottuk a keresésre. Így vennem kellett még egy jegyet a kalauztól. A mohóságért kapott büntetés ez, legalábbis én így érzem.

Ez a Marijuana March pedig nem igazán érte meg, hogy kimenjek. A fellépők nem igazán az én ízlésem szerint való zenét játszották, a fehérben virító szpíker pedig annyira fárasztó és bunkó dumákat nyomott, hogy az egészséges intelligenciával megáldott jelenlévőket a sírógörcs kerülegette, valahányszor kinyitotta a száját. Egyébként pedig egy sereg füvet kedvelő fiatal lepte el a rétet a kordonon belül, de semmi olyan nem volt, hogy barátkozás, vagy egymás megkínálása, vagy ismerkedés, vagy bármi. Mindenki úgy ment el a végén, ahogy az elején jött. Arra mondjuk nem is gondoltam, hogy majd ettől legalizálni fogják (én egyébként sem támogatom a legalizációt, sokkal inkább a dekriminalizálást), de azért valami "testvériesebb" vagy "bajtársiasabb" atmoszférát reméltem. Vagy legalább egy jó bulit.

Most nem írtam se túl érdekeseket, se túl szellemeseket, de azt hiszem, olvasóimnak ez is megfelel. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.